2018 február 25 - vasárnap

Rendezvény

Hírek az Európai Vidékfejlesztési Hálózat tevékenységéről

Társadalmi beilleszkedés vidéki térségekben Az EVH által március 17-én megrendezésre került workshop keretén belül a résztvevők a Vidékfejlesztési Programokban rejlő lehetőségeket és jó gyakorlatokat vizsgálták, amelyekkel a vidéki térségekben lezajló társadalmi beilleszkedés hatékonyságának javítása érhető el. Az eseményen különös figyelmet fordítottak a társadalmi beilleszkedés javításának LEADER és hálózatépítési eszközeire, gyakorlataira. …

Bővebben

A termelői csoportokra, szervezetekre 26 milliárd forintot különítettek el

A 2014-2020-as vidékfejlesztési programban a jogszabályoknak megfelelő termelői csoportok, szervezetek támogatására 26 milliárd forintot különítettek el – mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Nemzeti Agrár Kamara (NAK) konferenciáján, melyet a mezőgazdasági szövetkezetek lehetőségeiről rendeztek. Elmondta, hogy a támogatás során igyekeznek a látszat termelői csoportokat kizárni, ugyanakkor …

Bővebben

Pápai Agrárexpo mezőgazdasági szakkiállítást és vásár

2016. május 27-29. között immár huszadik alkalommal rendezik meg a Pápai Agrárexpo mezőgazdasági szakkiállítást és vásárt, amely a megye és a térség egyik kiemelt, komoly vonzerővel bíró eseménye. A háromnapos, hosszú évek óta sikeres, több mint tízezer látogatót vonzó rendezvényt idén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezi. Önnek, illetve vállalkozásának lehetősége …

Bővebben

Átadták a Zöld IKSZT játék okleveleit

A Föld napján adták át a Zöld IKSZT szemléletformáló játék első három helyezettjének elismerő díjait. A két héten át zajló versenyben több mint ötven Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér vett részt. 2016. április 21-én, a Föld napja – VI. Tudományfesztiválon Sáringer-Kenyeres Tamás, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöke és …

Bővebben

Megjelent az MNVH új rendelete

A Magyar Közlöny 56. számában megjelent a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról (MNVH) szóló 11/2016. (IV.21) MvM rendelet. A rendelet tartalmazza az MNVH feladatait, az általa nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeit, a szervezet felépítésére vonatkozó információkat, valamint a meghatározott feladatok megvalósításának folyamatát. A rendelet elérhető itt.

Bővebben

Rendezvények az MNVH és a Széchenyi Programiroda közös szervezésében

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Széchenyi Programiroda közös rendezvények lebonyolítását tervezi májustól. A Széchenyi Programiroda Észak-magyarországi regionális igazgatója, Deé András és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi felelősei hétfőn egyeztettek szolgáltatásaikról, melyekkel a fejleszteni kívánó, pályázati források iránt érdeklődő vállalkozásokat, önkormányzatokat, civil szervezeteket, …

Bővebben

Változik a településfejlesztési pályázat beadási határideje

A támogatói kérelmek benyújtási határidejének módosítására hívja fel a Miniszterelnökség azon pályázók figyelmét, akik a Vidékfejlesztési Program keretében megjelent, mintegy 26,9 milliárd forint keretösszegű településfejlesztési pályázatára kívánják benyújtani igényüket. A Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése című pályázatra az önkormányzatok, non-profit szervezetek és egyházi …

Bővebben

IV. Helyi Termék Ünnep Kecskeméten

Sokszínű hagyományőrző programok az egész családnak a IV. Helyi Termék Ünnepen és a Bács-Kiskun Megyei Értékek Napján Kecskemét Főterén.   Negyedik alkalommal, 2016. május 7-8-án rendezi meg Kecskemét Főterén az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a IV. Helyi Termék Ünnepet, melynek kiemelt programja a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében a Bács-Kiskun Megyei Értékek …

Bővebben

Együttműködésben a Széchenyi Programirodával

A Széchenyi Programiroda Dél-alföldi regionális igazgatója, Lévai Zoltán és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyei területi felelősei múlt héten egyeztettek szolgáltatásaikról, melyekkel a fejleszteni kívánó, pályázati források iránt érdeklődő vállalkozásokat, önkormányzatokat, civil szervezeteket, illetve magánszemélyeket kívánják informálni a lehetőségeikről. E két tanácsadó hálózat hasonló feladatokat lát …

Bővebben

Hallaboratórium avató Keszthelyen

2016. április 8-án ünnepélyes keretek között avatták fel a Pannon Egyetem Georgikon Kar (Keszthely) kibővített és megújult Hallaboratóriumát. Az új beruházás híven tükrözi a Pannon Egyetem és a Georgikon Kar elkötelezettségét a „vízhez és halhoz” kapcsolódó oktatási és kutatási témák iránt. Köszöntőt mondott Dr. Gelencsér András rektor és Dr. Polgár …

Bővebben