2017 november 19 - vasárnap

X. Gömör Tornai Népművészeti találkozó Tornabarakonyban

Térkép nem érhető el

Időpont
Date(s) - 2017.08.04. - 2017.08.05.
Egész napos

Helyszín
Kemencés domb

Kategóriák


A Baráti Kör Tornabarakonyért Alapítvány 2017. augusztus 4-én és 5-én rendezi meg X. fesztiválprogramját. 2008 óta minden nyáron, kezdetben a Gömör-Tornai Fesztivál keretében, majd 2011-től önállóan, Gömör-Tornai Népművészeti Találkozó néven szerveznek hagyományőrző programokat. Szeretnék, ha tizedik rendezvényük emlékezetes lenne, ennek érdekében nagy erőkkel folyik az egyeztetés a leendő fellépőkkel és közreműködőkkel, hogy az ide látogató érdeklődők minél színvonalasabb programokban vehessenek részt.

Augusztus 4-én este a Bódvaszilasi Színjátszó Kör (BOSZI) mutatja be Illyés Gyula: Tűvé-tevők című parasztkomédiáját. A főszereplő Gazdánénak fösvénysége már-már molière-i méreteket ölt. A falusi paraszti környezetben játszódó bohózatot, amelyben az író a falu társadalmának rétegződését reprezentáló, a népi irodalomban gyakran felbukkanó konfliktust, a gazdag legényhez kényszerített, de a szegény legényhez húzó lány drámáját is belekomponálja.

Augusztus 5-én meseszínház, kézműves foglalkozások, néptáncok, népdalok és népzenei produkciók bemutatása, helyi termékek vására; kiállítások, táncház szerepelnek a programban. Fellépnek a térség legjobb amatőr csoportjai határon innen és túlról, és lesznek meglepetésvendégek is.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Share Button

Olvasson tovább

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat is ott lesz az OMÉK-on

Újabb két év telt el és végre elérkezett az idő, hogy kilátogathassanak Magyarország legnagyobb mezőgazdasági …

Megalakult az MNVH új Elnöksége

A mai nappal megalakult az MNVH céljainak megvalósításáért felelős testülete, az Elnökség. Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős …

Örömünnep Csikvándon – megoldódott a szennyvíz kérdés

Ünnepnapként kerül be Csikvánd naptárába 2017. november 17-e, a településen 19 év munkája után megoldódik …