2017 március 30 - csütörtök

Nagykunsági Ízek és Termékek védjegy

Dr. Pusztai Gabriella történész, a Kunszentmártoni Általános Művelődési Központ igazgatója, Hajnal László művelődésszervező, közösségfejlesztő, az Óballért Egyesület vezetője, Pusztai Zsolt muzeológus, a Túri Fazekas Múzeum igazgatója és Gyebnár Péter a Fenntartható Térségért Alapítvány kuratórium elnöke alkotja azt a szakmai bizottságot, mely a Nagykunság kézműves hálózatának kiépítésén, értékteremtő minőségbiztosítási és védjegy rendszer bevezetésén tevékenykedik. A műhely munkát szakmai közreműködésével Dr. Barancsi Ágnes MNVH JNSZ megyei referens segítette.

A Nagykunság területén jelentős számú tanya található, melyek jövőjének egyik kulcskérdése a megélhetést biztosító KÖZÖS értékesítési lehetőségek megléte, a vidéki közösségek és a városok közötti együttműködés kialakítása, a város-vidék kapcsolatának megerősítése. A Közösség a Megújuló Vidékért Egyesület „A Nagykunság kézműves hálózatának kiépítése, értékteremtő minőségbiztosítási és védjegy rendszer bevezetése” címmel nyert a Földművelésügyi Minisztérium 2016. évi nemzeti tanyafejlesztési pályázatán. Komplex fejlesztés célja a Nagykunság tanyáin, zártkertjeiben tevékenykedő családi gazdaságok, kistermelők, kézművesek feltérképezése a helyi termékek készítésének előmozdítása, a közös termelési-értékesítési csatornák. A Nemzeti Vidékstratégiával összhangban hosszú távú célként fogalmazódik meg az említett tájegység lakosságának kiváló minőségű, nyomonkövethető élelmiszerekkel történő ellátása. A termelésben a minőség alapvető szükséglet, a piaconmaradás feltétele, így az egészséges tanyai termék előállítás felügyeletére minőségbiztosítási rendszert vezet be a szervezet. A termékek kiváló minőségét védjeggyel szeretnék garantálni. Használata megvédi a helyi gazdák által előállított termékeket, egységes arculat formájában megjeleníti, pozícionálja, kommunikálja a településeket, azok értékeit a célközönség felé. További céljuk, hogy a vásárlók keressék és preferálják a védjeggyel ellátott helyi termékeket.

Nagykunság térség versenyképességének, közösségformálásának javítása érdekében létrehozták a lokális, tradicionális ízekre és formavilágra épülő kézműves íz- és termékházat Mezőtúron. Jelen fejlesztés során a termékházat termékpalettájának szélesítésével, közösségi térré, továbbá hazai és nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező, versenyképes un. integrátori egységgé szeretnénk alakítani. A termék egységes, homogén, kiváló minőségét a vásárlók elvárásainak az állami és Európai Uniós előírásoknak megfelelő minőségbiztosítási és védjegy rendszer kiépítésével lehet garantálni.

A Nagykunság néphagyományának, értékeinek megőrzése érdekében „kulturális” párbeszédet indított a szervezet. Kardinális célként fogalmazódott meg a gyermekek, fiatalok látókörének szélesítése, a lokális egyedi és népi értékek felismerése, tisztelete, a helyi identitás tudat erősítése, az értékteremtő, érték-előállító mintapéldák kialakítása. Az apró kezek kézműves műhely munka keretén belül a gyermekek megismerkedhetnek a kézműves mézeskalács készítés, az agyagozás, szalmafonás, stb. rejtelmeivel.

Következő Előző

Következő Előző
Share Button

Olvasson tovább

Nemzetközi kapcsolatok Nógrád megyében

Az MNVH Nógrád megyei területi felelősének kezdeményezésére az erdei turizmus fejlesztésére és az idegenforgalmi lehetőségek kiaknázására …