2017 szeptember 24 - vasárnap

Decsi Hegyi finomságok, a fejlődés útján

Egy esős napon, a befűtött cserépkályha mellett, szederszörpöt kortyolgatva ismerhettem meg Unyi Mária, a Decsi Hegyi Finomságok tulajdonosának történetét.

Mint sok nagy váltás, Unyi Mária életében is eljött az a pillanat, amikor valami újba kellett fognia. Szakmáját tekintve Mária vendéglátós és erdész. A gazdasági válság idején azonban nem volt egyszerű elhelyezkedni. Ezért kitanult egy természetgyógyászati technikát, mellette hobbiként befőzött családjának. Azonban 2013 tavasza mindent eldöntött.

 „ Én voltam az első a környéken, aki medvehagyma pesto elkészítésével üvegbe zártam a tavaszt” – említi Mária, amikor a kezdetekről kérdezem. Aztán a lekvár és szörpkészítés folytatta a sort, hogy a sok gyümölcs, ami termett a kertjeikben ne vesszen kárba. Ahogy más kistermelők is, Mária is bejárt a helyi piacra Szekszárdra, Bajára; később más piacokra is, hogy minél többen megismerhessék termékeit. Kóstoltatott, ajánlgatott, érdeklődött a vásárlók ízléséről, így alakította ki a letisztultabb kínálatát, mely eleinte, több mint 100 különféle ízben bővelkedett. Az ízek elhagyása függ természetesen a szezonalitástól, de később már a hatékonyság is döntött a választékban maradásról, nemcsak a népszerűség. A Hőgyészi Levendula Fesztiválon érezte először azt az önbizalmat, mely elindította a folyamatos fejlődés útján.

Termékei hozzávalóit eleinte gyümölcsöskertjéből és vadon termő növényekből (pl.: pitypang) szerezte. Azonban a kereslet növekedésével nem tudott volna együtt haladni, ha közben a gyümölcsös és virágos kert egyaránt nem bővült volna. Mára már szeder-, eper-, málnaültetvényeiken terem az alapanyag, emellett természetesen sok egyéb más is például kökény, som. A rózsakert, mely a rózsalekvár, és szörp alapanyagát adja több mint 830 tőből áll, a levendula, mely szintén népszerű a termékek között 300 tőről terem. A folyamatos fejlődés magával hozta egy tanya olyan szintű felújítását is, mely hagyományos módon, illeszkedve Mária termékeihez és a térség népművészetéhez, de a modern kor kihívásainak is megfelelve tudja ellátni a kisüzem és bemutatóterem funkciókat egyaránt.

A több lábon állás fontos szerepet tölt be Finomságok életében, ezért törekszik a folyamatos újításokra: kísérletezik fűszernövények és gyümölcsök, zöldségek fúziójával, ezzel elérve új és egyedi ízeket. Nemcsak ez adja a Decsi Hegyi kínálatot: csokoládéval is foglalkoznak előző év óta, mikor is a tulajdonos elvégezte a Csokoládé Akadémia képzését, hogy felhasználhassa új módon lekvárjait. Mivel a környékben kevés ilyen lehetőség van, a Mária által szervezett DECSOKI (csokizz velem műhelyfoglalkozás) népszerű kézműves tevékenység. Van külön gyermekeknek, felnőtteknek, és tematikusan is elérhető lesz a közeljövőben. Mária nagy büszkesége, hogy a Bajai Halfőző Fesztivál egyik jelképének ötlete és megvalósítása, a csokoládéból készült hal Tőle származik. Cukormentes termékeit nagyon praktikusan a Szekszárdon megrendezett Fitt Napon is kínálta, mely szintén bizonyítéka azon törekvésének, hogy a mai vásárlói igényeket ki tudja szolgálni.

2016-ban elindult webshopjuk, mellyel a környékbelieken kívül más térségek vásárlóit is ki tudják szolgálni. Ez azért is nagyon fontos, mert már nemcsak a helyi piacokon, vásárokon képviseltetik magukat, hanem minél több országos rendezvényen is szeretnének megjelenni. Remélik, hogy az idén először megrendezett Nemzeti Szörp Verseny hagyománnyá válik, és jövőre valami különlegessel indulna Mária is.

 Ha a jövőről kérdezem, rengeteg tervük van még férjével együtt, akivel összhangban tervezgetik a kiegészítő szolgáltatásokat is a majdani Decsi Hegyi Finomságok „Farmjára” (panzió, étterem, romtanya).

Kínálata széles, tele különlegességekkel: a hagyományos lekvár ízek mellett, mint a hecsedli, málna, sárgabarack, jól megférnek az olyan párosítások is, mint a levendulás rózsa, vörösboros áfonya, vagy vörösborban sült meggy. Szörpök terén sincs szégyellni valója, hiszen az ismertebbek mellett kapható pipacsszirom és otelló. A medvehagyma, mint az „első fecske” természetesen kiemelkedő helyet kapott a kínálatban pesto és zöldségkrém formájában is. Zakuszka 6 féle változatban, magyaros ízek gulyás- és paprikakrémek formájában, illetve koriander és kapor pesto teszi még szélesebbé Unyi Mária kínálatát. A Decsi Hegyi Finomságok egyébként tartósítószer mentesen készülnek, a készítő megfogalmazásában: „Hagyományos eljárással ’nagymama’ lekvárokat készítek, kicsit újra gondolva.”

Kieszné Huszár Dóra

Tolna megyei területi felelős

Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

Következő Előző
Következő Előző
Share Button

Olvasson tovább

Egy fiatal borász mindennapjai az Árpád-hegy Pincében

Varkoly Ádám, fiatal szerencsi borásznál tett látogatást az MNVH Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi felelőse ebben a …