2017 szeptember 24 - vasárnap

A fenyőfői Naprózsa Vendégház

Horváth Attila és felesége, Beáta a Bakonyban nőttek fel, de munkahelyük miatt Győrbe költöztek. Régi vágyuk vált valóra, amikor 2015 tavaszán vendégházat nyithattak Fenyőfőn, az Öreg-Bakony 270 m-es magasságban fekvő zsáktelepülésén.

Fenyőfő a nyugalom szigete, a sajátos mikroklíma miatt a levegő tiszta, itt minden a természetről szól. Az ősfenyves érintetlensége sok kirándulót, turistát vonz a térségbe.

Erre a természet közeliségre alapozták a vendégházat Attiláék is, és elmondásuk szerint ezáltal ők is kicsit itthon lehetnek Fenyőfőn. A szálláshely kialakítására a Turisztikai tevékenységek ösztönzése felhívásból mintegy 24 millió forintot nyertek. A ház az ősfenyves szomszédságában épült és a közelben nyíló naprózsáról kapta a nevét, mely már az avar korban megjelenő ősi motívum volt.

A ház tervezésénél is fő szempont volt a hagyományápolás, ezért az épület egy tipikus bakonyi hosszú házat mintáz. Természetesen régi házat építeni a mai anyagokból nehéz lenne, ezért megpróbálták ötvözni a jelent és a múltat. A belső térben visszaköszön a parasztmennyezet és a tégla, de az apartmanok berendezése a minimál design szerint történt.

A vendégház három apartmanból, és egy különálló társalgóból áll, mely nagyon kedvelt családok, baráti társaságok körében. A társalgóban játszósarok, társasjátékok és házi könyvtár várja a vendégeket, valamint rendelkezésére áll két, egyenként 50 m2-es terasz is, melyek kerti bútorral felszereltek.

A két nagyobb apartmanban nappali, étkező, konyha, hálószoba, mosdó, tusoló és külön WC is található. A hálószobákban egy-egy franciaágy kapott helyet, mely két felnőtt részére biztosít nyugodt pihenést. Két gyermeket a nappaliban, kanapén tudnak elszállásolni.

A harmadik apartman konyhából, szobából és egy nagy fürdőből áll. Ez az apartman kifejezetten mozgáskorlátozott vendégeknek számára került kialakításra, de nem mozgáskorlátozott vendégek is használhatják. A szobában egy franciaágy található.

A vendégház bababarát. A legkisebbeknek etetőszék, gyermekágy, bili, fellépő, kiskád és játszótér is rendelkezésére áll.

A Naprózsa Vendégház tulajdonosai igyekeznek folyamatosan újítani szolgáltatásaik körét: jelenleg szauna és kültéri grillező építését tervezik, valamint túrákat szerveznek vendégeik és az ország teljesítménytúrázói számára.

Idén már második alkalommal került megrendezésre az Ősfenyves 30 20 10 teljesítménytúra, melyen 120 nevező indult. Nagyon pozitív visszajelzések érkeztek, a táj gyönyörű, a túra kitűnően szervezett, és olyan helyszíneket érint a térségben, amit érdemes bemutatni a közelebbről és távolabbról ideérkezőknek. Az idei túrára Brüsszelből, de az ország túlsó feléből is érkeztek.

A teljesítménytúrák a fenyőfői falunappal egy napon kerülnek megrendezésre, és a program része a termelői piac, melyre Horváth Attiláék a térség kistermelőit, kézműveseit hívják meg. A méhész mellett helyet kapott idén a szörpkészítő, a kovács, valamint más kézműves terméket készítő árusok és arcfestő is.

Ha csendre, nyugalomra vágynak, jöjjenek el a Pannontáj- Sokoró Natúrpark legdélebbi, legkisebb településére, ahol rendezett utcák, takaros házak várják a látogatókat.

Látogassanak el Fenyőfőre, tegyenek egy túrát az ősfenyvesben, keressék meg az „Iszonyatos nagy fát”, a Likas- követ, a Pápalátó- követ, a Mennydörgő- hegyi legelőt, és a többi érdekes nevű helyszínt!

Székely Rita

MNVH GYMS megyei területi felelős

Következő Előző
Következő Előző
Share Button

Olvasson tovább

Egy fiatal borász mindennapjai az Árpád-hegy Pincében

Varkoly Ádám, fiatal szerencsi borásznál tett látogatást az MNVH Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi felelőse ebben a …