2018 június 21 - csütörtök

Réka és Dávid – újrakezdők vidéken

Kertész Réka és Fodor Dávid huszonéves fiatalok, akik bár nagyvárosi környezetben nőttek fel, úgy döntöttek, hogy közös életüket egy Vas megyei kis faluban indítják el. Mi motivál arra XXI. századi fiatalokat, hogy felhagyva a mozgalmas fővárosi életet egy négyszáz fős zsákfalu legeldugottabb csücskébe költözzenek? Erre a kérdésre kerestem a választ találkozásuk alkalmával.

Réka Szentendrén nőtt fel, apai ágon a katonai hivatás dominált, apukája és nagyapja hivatásos katona volt. Anyai ágon a pedagógia és a néprajzkutatás volt a meghatározó. Édesanyja általános iskolai tanító, nagyapja Ikvai Nándor etnográfus, muzeológus volt, aki jelentős múzeumszakmai munkája mellett elsősorban a népi földművelés emlékeit és hagyományait kutatta. Nagyanyja Ikvainé Sándor Ildikó számos néprajzi témájú könyv szerzője, társszerzője. Szentendrén járt gimnáziumba, majd felvételizett az óvónőképzőre, de nem vették fel. Némi útkeresés után egy budapesti ötvösiskolában kötött ki.

Dávid Szigethalmon nőtt fel, a Csepel-sziget északi részén, a budapesti agglomerációban. Szülei a 80-as évek közepén kerültek oda a Vas megyei Olaszfáról, az akkor még működő Csepeli Papírgyárba. Mindkét szülő paraszti családból származik, édesapja fiatalon az olaszfai Termelőszövetkezetben dolgozott, majd gépszerelő-lakatos lett Csepelen. Dávid Dunaharasztiban járt gimnáziumban, majd a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett hadtörténész szakon. 2005. óta tagja egy hadi hagyományőrző egyesületnek, melyen keresztül megismerkedett a kovácsmesterséggel és számos történelmi fesztiválon és rendezvényen vett részt nem csak Magyarországon, hanem más európai államokban is. Az egyetem után a szigetszentmiklósi TESCO-áruházban volt polcfeltöltő és pénztáros, ahogy édesanyja is. Ennek köszönhetően tudta finanszírozni az ötvös és fémműves iskolát, amire esti tagozaton iratkozott be a munka mellett, hogy még többet tudjon meg a fémek megmunkálásáról.

Ez a képzés lett a közös pont kettőjük életében, itt ismerkedtek meg, és együtt szívták magukba a fémműves szakma tudását, az idős mestertől, aki a hagyományos kézi módszereket tanította számukra a műhelyben.

2014-ben néhány hónap eltéréssel meghaltak Dávid olaszfai nagyszülei. Hirtelen üressé vált az a ház, hol a nyári szünidőket töltötte a fiatalember, és ahol oly sokat tanult az öregektől. Fél évig nem nyúltak a házhoz, majd a következő nyáron felkerekedett az egész család, hogy rendet rakjanak a birtokon. Réka is velük tartott. Takarítottak, rendezkedtek, javítgattak, legalább ne dőljön össze a ház. Jól érezték magukat a fiatalok, megérintette őket a hely szelleme. Mi lenne, ha ide költöznénk? Ne hagyjuk összedőlni az ősök hagyatékát! Ugyan rossz állapotban van a ház, de mégis csak itt van egy komplett háztartás. Itt nem kell albérletet fizetni, mint Pesten, ha felújítják a házat, a család tulajdonára költenek legalább…

Dávid mindenképpen válaszúton állt, hogy folytassa életét. A tudományos munka nem vonzotta, a fémművesség hanyatlása, a tömegtermékek dömpingje miatt nehezen lehetne megélni a szerzett szakmából még Budapesten is. Elkezdett hát munkát keresni a Vasi Hegyháton. Mivel sok mindenhez ért és nem retten meg a fizikai munkától, elfogadott egy karbantartói munkát a vasvári csirketelepen, és Olaszfára költözött. Réka akkor még nem végzett a képzéssel, ő a következő éven csatlakozott.

Dávidnak nem voltak teljesen idegenek a falusi életkörülmények, sokat megtapasztalt már gyerekkorában. Tudta, hogy vidéken van tél, van sár, fűteni kell, és csak ritkán közlekedik a busz. A szomszéd faluban lakik nagybátyja családjával, ők sokat segítettek helyismeretükkel a beilleszkedésben. Erre szükség is volt, mert már korábban is megtapasztalta a fiatalember, hogy bár Budapesten vidékiként tekintettek rá, Olaszfán városinak számított.

Az 1922-ben épült ház a falun kívül egy nagy szántóterület közepén áll gazdasági épületekkel, szinte olyan, mint egy tanya. A házon már sokat dolgoztak, amit tud, maga csinál Dávid, ha kell kéményt falaz, ha kell villanyt szerel vagy csatornát. Berendezte műhelyét, ahol ott sorakoznak az elmúlt 10 évben összegyűjtött kovácsszerszámok. Az egyik nagyapa eredetileg bognármester volt, tőle is szép szerszámok maradtak rá. Munkahelye is szerencsés fordulatot vett, másfél éves csirketelepi munka után sikerült elhelyezkednie a Vasvári Múzeumban, ahol a helytörténeti gyűjtemény mellett a középkori Vasvármegyét és a domonkos rend elmúlt 800 évét bemutató tárlatok is vannak. Ez ideális hely számára: a történészi munka, a tárlatok fenntartása és fejlesztése, a vendégek fogadása jól megfér egymás mellett.

Réka sem rettent meg az öreg háztól, megtalálta a helyét a jellegzetes vidéki környezetben. Süt, főz, kézművesedik, és besegít Dávidnak a múzeumi munkába. Az ötvös munkák mellett önszorgalomból megtanult fonalat fonni, kötni, horgolni. Különleges ékszereket és használati tárgyakat készít, egyelőre csak a család számára, de egyszer akár megélhetés is lehet belőle. Nagyon izgalmasnak találja mostanában a textil és a fém együttes használatát. És nem utolsó sorban: beiratkozott az óvónőképzőbe, és hamarosan gyakorló óvónéni lesz.

Együttes véleményük, hogy a hagyományok továbbéltetése, az ősök örökségének továbbvitele és a kézművesség nagyon fontos számukra. „Nem akarunk vidéki hippik lenni. Szeretnénk úgy élni, mint a nagyszülők, de csak ésszel, a mai világba helyezve.”- mondja Dávid. „Szeretjük ezt csinálni. Ezek a mesterségek már a kihalás szélén állnak, jó lenne ezeket átörökíteni, és egyszer továbbadni egy érdeklődőbb nemzedéknek.”- vallja Réka.

A szerencsére ma is élő szentendrei nagyit tudatosan faggatják néprajzi gyűjtéseiről. Az általa gyűjtött népi tárgyak egy részét újra használatba vonták, a száz éves rokka felújítás alatt áll, Réka fonni szeretne rajta, természetesen saját gyapjúból. Az agyonhasznált teknőkaparó alapján Dávid újat kovácsolt, ezt fogják használni a kenyérsütéshez.

A kidobástól megmentet tárgyak újra életre kelnek. Ez a legfontosabb üzenet számomra! Van esély tehát, hogy mai fiatalok új értelmet adjanak a vidéki életnek, és megtalálják annak helyét és szerepét a saját életükben.

Zágorhidi Czigány Ákos

MNVH Vas megyei területi felelős

Következő Előző
Következő Előző
Share Button

Olvasson tovább

Gyümölcsfeldolgozó üzem Trizsben

Trizs település az Aggteleki Nemzeti Park szélén helyezkedik el, melynek lakossága mindössze 234 fő. A …