2018 május 26 - szombat

Bilaterális együttműködés a cseh és a magyar vidéki hálózat között

A Cseh Vidéki Hálózat (Czech Rural Network) delegációja 2018.04.24-25. között a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) meghívására látogatott hazánkba egy kétoldalú együttműködés keretében.

A konzultáció első napján mindkét ország képviselői bemutatták, hogy a gyakorlatban hogyan is működik a saját vidéki hálózatuk, feltárták a hálózatok funkcióinak hasonlóságait, valamint a különbségeket is.

A cseh vidékfejlesztési program (RDP) a magyar megfelelőjéhez hasonlóan, az egyik legfontosabb pénzügyi eszköz, amely hatékonyan járul hozzá a mezőgazdaság fejlődőséhez, a környezetvédelem és a vidéki területek életminőségének javításához. A Cseh Nemzeti Vidéki Hálózat (CRN), az ottani Földművelésügyi Minisztérium irányításával jól működő kommunikációs platformmá vált 2008-as megalakulása óta. A két hálózat felépítése és céljai nagyban hasonlítanak. Csehország közigazgatása 12+1 kerületre (a +1 a fővárost, Prágát jelöli) van bontva, ahol összesen 12 területi felelős munkáját koordinátorok hangolják össze. A kivitelezésben már jelentős különbségek vannak. Míg nálunk az ügyintézést a Széchenyi Programirodán keresztül az Állandó Titkárság végzi, addig a cseh szervezetben a területi felelősök rendezvényszervező cégeket versenyeztetnek a programok kivitelezésére. Ezt követően a központban dolgozó koordinátorok ellenőrzik a megvalósult események dokumentációit és reklámozzák a jó példákat.

A második napon Szakáli János Miklós, Pest megyei területi felelős segítségével a csapat pest megyei jó gyakorlatokat látogatott meg. Első állomás Ipolydamásd volt, ahol Rományik Ferenc a település polgármestere mutatta be az önkormányzat épülete mögött található két, konténeres gombaházat. Az egyikben laskagombát termesztenek, a másikban egy speciális fűszergombával kísérleteznek. A projektet egy másik településsel, Márianosztrával (itt található a táptalaj csomagoló és beoltó üzem) közösen viszik. A gombák beérése három hullámban megy végbe, ez alapján vannak betervezve a termesztéssel kapcsolatos munkák. A friss gombát kereskedőknek adják el, szárítással is foglalkoznak. A várakozásnak megfelelően nagy igény van a termékre. Fontos, hogy a tevékenység nem profit orientált, az egész bevételt visszaforgatják a termesztésbe. Mint polgármester úr elmondta, egy kis település életében fontos szerepet tölthet be egy ilyen projekt. A közmunka program keretében foglalkoztatott alkalmazottak végzik a termesztéssel, szüreteléssel és értékesítésre történő előkészítéssel kapcsolatos munkát. A cseh vendégeknek nagyon tetszett a kezdeményezés, mert országukban nagy hagyománnyal bír a gomba termesztése, szedése, fogyasztása.

Utunk következő állomása Letkés volt, ahol a jelenleg üresen álló nemzetközi piacteret tekintettük meg. A partnerségi projektet a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület és az Alsó-garam-menti Fejlesztési Partnerség Egyesület közösen valósította meg. A letkési nemzetközi piac kialakításához szükséges támogatási forrás az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból, a LEADER nemzetközi együttműködési programból került finanszírozásra. A jól induló ötletnek szabályozással kapcsolatos problémák vetettek gátat. Egyelőre a Szlovákiából érkező gazdák nem folytathatnak rendszeres, hivatalos értékesítői tevékenységet. Amíg a háttérbeli problémák megoldódnak, az igényesen kiépített terület alkalmi vásároknak ad otthont. Itt találkoztunk Kovács István polgármester úrral, aki röviden elmesélte a piac történetét.

Az ebédet a festői fekvésű Nagybörzsönyben költöttük el, a LEADER-es forrásból kialakított Malomkert Étteremben. Ezt követően a Lek-Vár-Lak-ot tekintettük meg, ahol vásárolni is lehetett a kézműves termékekből. A 2010. Húsvétján megnyílt bemutatóteremben a vendégek 80 féle lekvárból, szörpből, zöldségkrémből kóstolhatnak és megtekinthetik a lekvárfőzés folyamatát. A településen található négy templom közül a legkülönlegesebbet választottuk. A falu népének múltjába betekintést engedő bányásztemplomról sok érdekességet tudhattunk meg a csoportvezetés során. Végül a település egykori malmát néztük meg, ami jelenleg nem működik, de így is hatalmas értéket képvisel, belső tere eredeti állapotában maradt fenn.

Az utolsó állomás Pest megye legészakibb települése, Bernecebaráti volt, ahol Gyenes Zoltán polgármester úr vezette körbe a csapatot az épületben és a hozzá tartozó hűtőházban, üvegházban. 2013-ban pályáztak a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesületnél egy helyi igényeket kiszolgáló gyümölcsfeldolgozó létesítésére és energetikai korszerűsítésre. A bemutató teremként is működő üzem létrehozására, az önkormányzat 11.493.852 Ft-ot nyert, a megújuló energiával kombinált energetikai korszerűsítésre pedig 5.036.660 Ft-ot. Ez a két összeg magába foglalta az ingatlan felújítását, valamint gépbeszerzéseket (fagyasztóláda, magozó-passzírozó, gyümölcsprés, aszaló, lekvárfőző, gyümölcsdaráló, pasztőröző, kézi palackmosó, töltőgép) és a marketing tevékenységet (arculatterv, nyilvános üzemnyitási esemény, weboldal). Az épület működési költségeinek csökkentése érdekében szilárd tüzelésű (biomassza) kazán, és hibrid napenergia hasznosító rendszer (3 KWp teljesítményű) került kialakításra. A megnyert összeg nem tartalmazta a felújítás és építkezés tervezési költségeit, amelynek előteremtése egy kisebb település számára gondot okoz. Az önkormányzat jó viszonyt ápol a Műszaki Egyetem Urbanisztikai Tanszékével, ahonnan már évek óta érkeznek hallgatók táborozni. A diákok hozzájárultak a beruházáshoz azzal, hogy egy csapat vállalta a tervrajzok elkészítését. Végül 2015-ben adták át a házat.  Az éves szinten beérkező, körülbelül öt tonna zöldség és gyümölcs feldolgozása 5 fő számára biztosít munkahelyet. Vendéglátóink kóstolóval vártak bennünket, így a cseh kollégák meg is ízlelhették a projekt eredményét.

Vendégeink nagyon jól érezték magukat, várják a magyar delegációt Csehországban. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a remek napért, a szervezésben nyújtott segítségért Neubauer Zsuzsannának a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet vezetőjének, Rományik Ferencnek, Ipolydamásd polgármesterének, Kovács Istvánnak, Letkés polgármesterének, Antal Gyulánénak, Nagybörzsöny polgármesterének és Gyenes Zoltánnak, Bernecebaráti polgármesterének.

Sok sikert kívánunk a példaértékű munka folytatásához!

Szakáli János Miklós

MNVH Pest megyei területi felelős

Következő Előző
Következő Előző
Share Button

Olvasson tovább

Országos natúrparki vetélkedő a Sokorói dombok között

A pünkösdi hétvégén 12 csapatnyi gyermek érkezett Győrújbarátra, az ország minden tájáról, hogy összemérje tudását …