2018 szeptember 26 - szerda

Gyógynövény feldolgozás Nógrád megyében

A Cserhát lábánál festői szépségű környezetben, Cserhátsurány településen található a Nagy Mihály Gyógynövény Kft, a céget 1991-ben alapította Nagy Mihály. A 90- es éveket megelőzően hazánkban a gyógynövény fronton három integrátor volt: a Herbária, az Erdei Termék Feldolgozó és a Drogunion, amelynek 12 évig igazgatója volt. Manapság magánvállalkozások tevékenykednek a szektorban, országos szinten 10-12 cég.

 A cég ma mintegy 200 tonna száraz gyógynövényt termel, kizárólag exportra értékesít. Minőség terén a vevő akarata érvényesül és elmondható, hogy kifejezetten rapszodikus a kereslet. Nem beszélhetünk például olyanról, hogy legkeresettebb gyógynövény, mert ilyen nincs, állítja a cégvezető.  A legjövedelmezőbb gyógynövény címre szintén nem pályázhat egyik sem, éppen ezért foglalkoznak párhuzamosan ötvenféle gyógynövénnyel.

A Kft. ügyvezetőjének munkáját fia, Nagy Attila vette át. Amellett, hogy jártas a termesztéstechnológiában, a teljes gépesítés, szárítás, munkaerő-toborzás mellett árgus szemekkel ügyel a számszaki teendőkre is.

Felesége, Nagyné Gelencsér Katalin szintén közgazdász. Diplomáját több nyelvvizsgával kiegészítve a szállítások ütemezése, a külföldi ügyfelekkel való kapcsolattartás mellett a több száz gyűjtő adminisztratív elszámolásában jeleskedik.

Nagyrészt a vadon termőkből gyűjtik be a gyógynövényeket. Nógrád megyében közel 250 személy szorgoskodik a gyűjtési időszakban. Több olyan felvásárlóhely van, ahol a beszállított nyersárut szárítják, és innen a központi telephelyre viszik a drognak valót. A környező termőhelyekről saját járművükkel szállítják a frissen begyűjtött termékeket a felvásárlóhelyekre .

Állandó státuszban éves szinten 10 főt, míg idényjellegűen közel 600 főt foglalkoztat a Kft.  Az idényjellegű munka új szabályozása kemény próbatételt jelent a cégnek, ugyanis mostantól egy alkalmazottnak csak az lesz a feladata, hogy az idénymunkásokat adminisztrálja.

A kertészeti ágazatban 1 hektár növényi kultúra kézimunka igénye kb. 250-300 munkaóra, 100 kiló gyógynövény esetén a feldolgozás akár 300-350 munkaóra is lehet. Ha ezt forintosítjuk egy átlagosnak számító 700Ft/óra munkabérrel és a feldolgozás kihozatali normáival is kalkulálunk, akkor választ kapunk rá, hogy miért kerül annyiba 1 kiló kamillavirágzat a drogériákban.

Jelenleg közel 10 ezer hektár engedélyezett területen gyűjthet a vállalkozás. A cégvezető nehezményezi, hogy a nemzeti parkok területére képtelenség bejutni, pedig ezeken nagyon sok nem védett, jó minőségű, vadon élő gyógynövényhez juthatnának. A vadon termő növények felvásárlása mellett öt hektár területen termesztenek csalánt, egy-egy hektáron vetnek keskenylevelű útifűt, izsópot, benedekfűt, citromfűt, borsmentát. Mindezen felül kukoricát, lucernát és zabot is termesztenek tíz hektáron, méghozzá a virágzatukért.

A cserhátsurányi telepen mintegy ötven gyógynövényfajt dolgoznak fel. A valamikori dohányszárító három épületének alsó szintje a raktározási gondokat igyekszik enyhíteni közel 1800 négyzetméteren, míg a padlástér napfénymentes szárításra ad lehetőséget. Nagyon ideálisak a körülmények. A szárításra még négy gáztüzelésű, egyenként 3-4 tonna befogadóképességű kamra is szolgál.

Ezekben a kamrákban a nyers növényi részeket vagy teljes tömegükben (csalán), vagy növényvágóval felaprítva (fehér fagyöngy) helyezik a rostákra. A szárítási idő 24-36 óra.

A vállalkozó tervei közt szerepel, hogy a szárítást napelemesítik.  Továbbá olcsóbban szeretné biztosítani a telep energiaszükségletét, mégpedig biomassza-kazán révén. Cél, hogy a település munkanélküli lakosait integrálják a termelésbe, ez egyébként a pályázat megnyerésének esélyeit is növeli.

KERESETT GYÓGYNÖVÉNYEK

Sziki kamilla, levendula, kökény, bodza, hárs, fehérmályva, fekete nadály, csalán, fehérüröm, apróbojtorján, libapimpó, fekete üröm, pásztortáska, fecskefű, katángkóró, galagonya, kecskeruta, tejoltó galaj, ragadós galaj, orbáncfű, somkóró, cickafarkfű, falgyom, lósóska, aranyvessző, legyezőfű, varádicsfű, vadgesztenye, boróka.

A Vidékfejlesztési Program keretében, a VP2-4.1.3.3-16 –  Kertészet korszerűsítése – gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése felhívás kapcsán  a  Nagy Mihály Gyógynövény Kft.  9 630 000   Ft. támogatást nyert el.

 

 

Bíró Anikó Éva

MNVH Nógrád megyei területi felelős

Következő Előző
Következő Előző
Share Button

Olvasson tovább

Bemutatkozik a Kimlei Kertbarát Kör

A Mosoni-Duna kanyarulatában, Győr-Moson-Sopron megyében a Mosonmagyaróvárt és Győrt összekötő ősi út mellett fekszik a …