2019 május 25 - szombat

Bemutatkozik a Kimlei Kertbarát Kör

A Mosoni-Duna kanyarulatában, Győr-Moson-Sopron megyében a Mosonmagyaróvárt és Győrt összekötő ősi út mellett fekszik a 2300 lelket számláló Kimle. Azon 10 magyar település egyike, melyet folyó szel ketté.

A Mosoni-Dunán átívelő híd a falu szimbóluma, ez a kapocs a Mosoni-sík és Szigetköz között, kultúrák, nyelvek és emberek között. Kimle a találkozások és sokszínűség faluja, ahol a magyarság keveredik az ötszáz éve itt élő horvátsággal és a német gyökerekkel bíró lakossággal, a Szent Jakab zarándokút részeként pedig hitüket és önmagukat kereső vándorokkal. A falu három részből áll: Magyarkimle, Horvátkimle és Novákpuszta, a település civil szervezetei számtalan hagyományt, szokást őriznek a mai napig.

Kimlére mindig jó jönni, és a színes programok gyakran kínálnak erre okot.

9 éve minden ősszel zöldség, gyümölcs- és virágillat tölti be a művelődési ház nagytermét. 9 éve kerül megrendezésre a Kimlei Kertbarát Kör szervezésében a Termény- és virágkiállítás. Az esemény csak egy kósza ötletből indult 2009-ben, azonban akkora sikert aratott, hogy idén 62 kiállító terményeit, egész éves keze munkáját csodálhatták meg az érdeklődők. A rendezvényt mindig lázas készülődés előzi meg, fáradhatatlan munkával kerül berendezésre a kiállítás, az asszonyok pedig süteményekkel készülnek a vendégek fogadására.

Az idei rendezvény azért is nevezhető nagy eredménynek, mert az aszályos, csapadék nélküli nyár ellenére is bő termés lett a kimlei kertekben, dicsérve a gazdák hozzáértését és gondoskodását.

A Kertbarát Kör vezetője, Króneisz Flórián elmondta, hogy jelenleg 100 tagjuk van, akikkel kéthetente összejönnek a művelődési házban. Szakmai előadásokat, tanulmányutakat, tapasztalatcserét szerveznek maguknak, és ezek az alkalmak nagyon jó hangulatban telnek. Mindig előkerül egy kis házi sütemény, bor, pálinka, a kertek terméseiből.

A terménykiállításon évek óta részt vesznek a helyi óvodák is, a gyerekek által zöldségekből, gyümölcsökből készített kompozícióval, a szülők, nagyszülők büszkén örökítik meg a gyerekek munkáját. Ha őket, családjaikat és a Kertbarát Kör tiszteletbeli tagjai közé soroljuk, elmondhatjuk, nincs olyan család Kimlén, aki ne lenne érintett valamilyen módon.

A Kör legfiatalabb tagja 15 éves, rendszeresen jár az előadásokra, saját terményeiből zöldségszobrokat készített a kiállításra.

A kiállítás megnyitója a kimlei Magyar Énekkar Kertbarát indulójával kezdődött, majd Eller Gizella polgármester asszony méltatta a Kertbarát Kör tagjainak munkáját. Bármikor számíthatnak rájuk a település szépítési alkalmak során, rendben tartják a parkokat, aktívan közreműködnek a települési rendezvényekben, kezdeményezői a „Tavaszi pucera” nevű hulladékgyűjtési, közterület rendezési akciónak.

A kimlei kertek versenyében 3 helyezettet díjaztak, akik még a Kertbarátok között is kitűntek gazdaságukkal.

A gyönyörű kiállítást, a büszke arcokat nézve az ember (főleg, ha kertészmérnök) szeretne kimlei Kertbarát lenni, hiszen ők nem csak a kert, hanem egymás barátai is.

Székely Rita

MNVH Győr-Moson-Sopron megyei területi felelős

Következő Előző
Következő Előző
Share Button

Olvasson tovább

Római Katolikus templom rekonstrukciója Magyarsarlóson

Magyarsarlóson tett látogatást április hónapban Vanyúr Arnold, az MNVH Baranya megyei területi felelőse, akinek Dukai …