2019 november 18 - hétfő

Júliusi hírlevél

 

Kedves Olvasónk!

Július havi hírlevelünkben számos, a vidékfejlesztést érintő újdonságról számolunk be Önnek. Az elmúlt időszak nagyon aktívan telt a Hálózat háza táján, ugyanis magunk mögött tudhatjuk a nyolcállomásos „Zöldülő vidék” rendezvénysorozatunkat, amelynek célja elsősorban az volt, hogy programjainkon keresztül támogassuk a mező- és erdőgazdálkodás változó klímaviszonyaihoz való alkalmazkodást.
Örömmel számolunk be arról, hogy újabb 21 milliárd forintról született döntés a Vidékfejlesztési Programban. Az új döntésekkel együtt 1258 milliárd forintra nőtt a program kötelezettségvállalása, ami a teljes keret 97 százaléka.
Az Agrárminisztérium döntött arról, hogy a fel nem használt forrásokból idén mintegy 50 milliárd forintos kerettel újabb pályázati lehetőséget nyit az élelmiszer-feldolgozás és a borászat támogatására. Emellett a tárca újabb 15-20 milliárd forint összegű felhívást hirdet az ökológiai gazdálkodást folytatók számára is.
Jelenleg 24 vidékfejlesztési felhívás nyitott, mintegy 300 milliárd forint keretösszeggel, amelyre az elkövetkezendő időszakban folyamatosan lehet pályázni.
A pályázati információk között összeszedtünk néhány aktualitást, amennyiben azonban a módosításokról, vagy a még nyitott pályázati felhívásokról érdeklődne, úgy ezekről a https://www.palyazat.gov.hu/ oldalon tájékozódhat.
Végezetül pedig nem maradhat el szokásos programajánlók sem, amelyben igyekszünk augusztus hónapra is érdekes rendezvényekkel szolgálni.
Hírlevelünkhöz és honlapunkhoz is hasznos és nem utolsó sorban kellemes időtöltést kívánunk!

Üdvözlettel, az MNVH csapata

 

Ez történt júliusban

Újabb 21 milliárd forintról született döntés a Vidékfejlesztési programban

Júniusban újabb 17 pályázati felhívás esetében, 634 kérelem támogatásáról született döntés több mint 21 milliárd forint értékben a Vidékfejlesztési programban – mondta Kis Miklós, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Az államtitkár kiemelte, hogy az új döntésekkel együtt 1258 milliárd forintra nőtt a program kötelezettségvállalása, ami a teljes keret 97 százaléka. Közölte: az Agrárminisztérium döntött arról, hogy a fel nem használt forrásokból idén mintegy 50 milliárd forintos kerettel újabb pályázati lehetőséget nyit az élelmiszer-feldolgozás és a borászat támogatására. Emellett a tárca újabb 15-20 milliárd forint összegű felhívást hirdet az ökológiai gazdálkodást folytatók számára is.

Az Agrárminisztérium idén is meghirdeti Az Év Tanyája díjat

Az Agrárminisztérium idén is meghirdeti Az Év Tanyája díjat, amely a mintaértékű tanyát fenntartó tanyagazdák magas szintű szakmai elismerésére. A pályázat célja elsősorban egy magas szintű, minisztériumi elismerés és díjazás azoknak a tanyagazdáknak, akik azáltal, hogy mind a természeti, mind az épített környezettel összhangban, a tájba és az adott térség gazdasági és társadalmi szövetébe megfelelően illeszkedő tanyagazdaságot hoztak létre, jó mintául szolgálhatnak mások számára.

A LEADER program és a vidékfejlesztés 2020 után

A LEADER program aktuális kérdéseinek megvitatására szervezte meg tájékoztató fórumát a LEADER Egyesületek Szövetsége (LESZ). Dr. Finta István, a LESZ elnöke köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy a következő ciklus tervezését szakmailag megalapozottan és időben elkezdjük, amellett, hogy a jelen ciklus kérdéseit is kiemelten kezeljük. Lényeges szempont továbbá, hogy az Európai Uniós parlamenti választások kedvezően alakuljanak a számunkra és minél korábban elfogadják a fő irányokat. Az első előadó Kis Miklós Zsolt, vidékfejlesztésért felelős államtitkár volt, aki a LEADER program jelenlegi helyzetéről és a 2020 után várható időszak előkészítéséről és a lehetséges változásokról beszélt.

Út a közfoglalkoztatásból a szociális gazdaságba

Bácsalmáson Gyermekkoromban természetes volt, hogy a nagyszülők mellett felnőve nemcsak a klasszikus értékeket, mint a család fontossága, egymás megbecsülése, tisztelete, stb. vettük át tőlük, hanem a falusi lét természetes velejárója: a termőföld szeretete, a saját szükséglet biztosításának igénye és a megtermelt felesleg tartósítása is a mindennapjaink részévé vált. Hosszú út vezetett odáig, míg Bácsalmás Város Önkormányzata és a Bácsalmási Önkormányzati Közszolgáltatási Közhasznú Nonprofit Kft. (a „BÖKK”) közfoglalkoztatási programok keretében kialakította a termelési – feldolgozási – szolgáltatási – értékesítési és marketing tevékenységek körét.

A fóliaházas termesztésnél az egyik legnagyobb költséget a fűtés jelenti, ezért egy gazdaság fenntarthatóságát erősen meghatározza. A Dobos család kezdetben szén és gázkazánnal fűtötte a növények életterét, azonban a növekvő fosszilis energiahordozó árak egyre nagyobb terhet róttak a vállalkozásra. Ekkor döntöttek úgy, hogy külső forrás bevonásával, korszerűsítik a fűtési rendszert. A tervezés során kiderült, hogy a legolcsóbb működési költséget a biomassza eltüzelése biztosítja, viszont nagyobb a beruházási költsége, mint a gázfűtéses kazánoké. Mivel a család fontosnak tartja a környezettudatos gazdálkodást, a biomassza kazánok mellett döntöttek, melyeket LEADER-es forrás segítségével kívántak beszerezni.

Pályázati hírek

Módosult „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című felhívás dokumentációja

Felhívjuk a tisztelt Támogatást Igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:
1. A felhívás 8. pontja (Szakmai mellékletek) kiegészült a 14. számú Kormányhivatal igazolása a mezőgazdasági tevékenységgel hasznosított területadatokról című melléklettel. 1. A felhívás 3.4.1.1 B) 9. pontja előírja, hogy a Kedvezményezett köteles a támogatási kérelem benyújtásától kezdődően a minimális jogosultsági feltételként előírt, legalább 6 000 STÉ üzemméretet fenntartani a működtetési időszak végéig, továbbá a támogatást igénylő az Üzleti Terv II/2. pontjában vállalást tehetett arra vonatkozóan, hogy a működtetési időszak 4. év végére a támogatási kérelem benyújtásakor igazolt STÉ értéket megnöveli. Ezek igazolására – a felhívás 4.1. pontjában megjelölteken túl – a 14. számú melléklet is felhasználható, amellyel olyan területre vonatkozó STÉ érték is igazolható, amely a TERA kérelemben nem szerepel. 2. A felhívásban korábban szereplő Támogatói Okirat „kézbesítése” meghatározás helyett a továbbiakban a Támogatói Okirat „hatályba lépését” meghatározást tartalmazza a felhívás. 3. A fenti módosításokkal összhangban módosul a 9. számú melléklet (Jogkövetkezmények), 13. számú melléklet (Szakmai beszámoló ) valamint a Támogatói Okirat is.

Az „Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek” című felhívás felfüggesztése

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott, Széchenyi 2020 keretében megjelent „Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek” című (VP1-1.1.1-17 kódszámú) felhívás vonatkozásában, a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) és (1a) bekezdése alapján az Irányító Hatóság a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét 2018. július 20. napján 00 órától felfüggeszti.

Módosult „Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzése” című (VP5-8.3.1-17 kódszámú) felhívás

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok megelőzése” című (VP5-8.3.1-17 kódszámú) felhívás. Felhívjuk a Támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai az alábbi pontokat érintik:  A 3.5.1. A projekt megkezdése fejezetből törlésre került az az előírás, hogy a támogatást igénylők csak a Támogatói Okirat kézhezvételét követően kezdhetik meg a támogatott tevékenységet.  Az 5.1 A támogatás formája fejezetben megváltoztak a kifizetési igénylés benyújtásának szabályai.

Módosult az „Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása” című felhívás

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása” című (VP5-8.2.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációja. Felhívjuk a Támogatást igénylők figyelmét, hogy a felhívás módosulásai a felhívás több pontját is érinti.

Programajánló

Jazzfőváros Fesztivál

Európa legjobb szabadtéri jazzfesztiválja! 10 ország 90 zenésze 3 színpadon! Családi szabadidős fesztivál a vízparton. JAZZFŐVÁROS Fesztivál, Kecskeméten idén nyáron 2018. augusztus 3-4. között. Másfél nap alatt 36 óra élőzene, 10+ óra swingtánc, 4 óra jazztörténeti előadás, kézműves sörök, street food, strandolás, futóverseny – minden, ami egy igazi nyári fesztiválhoz kell!

Hungarikum Fesztivál

Immáron tizenegyedik alkalommal rendezik meg 2018. augusztus 9-12. között, Szegeden a Hungarikum Fesztivál – Minőségi Magyar Termékek Kiállítása és Vásárt. Ez alkalommal is rengeteg színes programmal várják a kedves érdeklődőket. Nem csak egy összművészeti fesztivál, annál sokkal több, sokkal kézelfoghatóbb, emberközelibb. Népszerűsége leginkább abban rejlik, hogy olyan – a szervezők által gondosan megválogatott – minőségi termékeket mutat be és kínál a közönségnek, amelyek ténylegesen a magyarsághoz, a magyar kultúrához szorosan kapcsolódnak.

Szentlőrinci Gazdanapok 2018. Mezőgazdasági szakkiállítás és vásár

2018. augusztus 10-12. között jubileumi, 25. Szentlőrinci Gazdanapok! 2018-ban is a korábbi évek színvonalát és biztonságát kívánják a szervezők Önöknek nyújtani; színes tartalommal és rengeteg érdekességgel, ugyanakkor továbbra is változatlan helyen várják a kedves vendégeket és a régi és új Kiállítókat. A vásár különleges elemei a régi építészet hagyományait idéző fa szerkezetű gazdaságiállat-kiállító épületkomplexum és a Kemencés Udvar. A vásárra látogatókat minden évben színes programokkal várják: a Szentlőrinci Gazdanapokon nemcsak a szakma iránt érdeklődők találják meg a számukra érdekes gépeket, termékeket, konferenciákat, hanem a gasztronómia szerelmeseinek, sőt, a családdal érkezőknek is kellemes kikapcsolódást nyújtanak!

Zempléni Fesztivál

Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménysorozata, az idén 27. alkalommal 2018. augusztus 10-19. között megrendezésre kerülő Zempléni Fesztivál Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett több zempléni településen is kínál élményt, igényes művészeti programot. A Kiváló Minősítésű Művészeti Fesztivál kategóriába sorolt rendezvény keretében a térség legszebb műemléki és szabadtéri helyszínein a magyar művészeti élet kiválóságai, neves hazai és külföldi vendégművészek, együttesek várják a komolyzene, jazz, tánc, irodalom és színház rajongóit. A régiót behálózó kulturális események mellett a tokaji borvidék elsőrangú pincéi kínálnak a remek muzsika mellé kitűnő bort és páratlan gasztronómiai élményt.

XVII. Savaria Történelmi Karnevál

A Savaria Történelmi Karnevál három napon át (2018. augusztus 23-26.) tartó történelmi időutazás Szombathelyen, megelevenedik a 2000 éves város régmúltja. Közép-Európa legnagyobb jelmezes, históriás ünnepe igazi turisztikai látványosságokat, igazi kulturális kalandot kínál. A rendezvényen a hazai és nemzetközi hagyományőrző és művészeti élet kiemelkedő alakjai és formációi szórakoztatják a közönséget. A Savaria Történelmi Karnevál másfél évtizede várja augusztus végén Szombathelyre a történelmi hagyományok iránt érdeklődő, ugyanakkor önfeledt szórakozásra vágyó látogatókat, a színvonalas összművészeti eseményen résztvevő művészeket, hogy néhány napra átlépjenek azon az időkapun, mely a kétezer éves város múltját és jelenét összeköti, és valamennyiünk számára kézzelfoghatóvá teszi.

Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál

A nyár utolsó hétvégéjén, azaz augusztus 24-26. között megrendezésre kerülő Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál művészeti és gasztronómiai programok özönével várja vendégeit. A város kiállítóhelyein, galériáiban és különböző szabadtéri helyszínein megrendezett képző- és iparművészeti kiállítások és vásárok mellett interaktív és nyitott műtermek, tematikus séták, szabadtéri koncertek, színházi előadások, filmvetítések, gyermek játszószigetek és fényfestés is várja ekkor majd a látogatókat. A „Házak, udvarok, házigazdák” elnevezésű program keretében
pedig több mint 20 helyszínen, házakban, udvarokban, kertekben látják vendégül az ott lakók az érdeklődőket.

Share Button

Olvasson tovább

2018 – Októberi hírlevél

Kedves Olvasónk! Az év legszínesebb évszakához érkeztünk, azonban nem csak az ősz színpompás és változatos, …