2019 június 20 - csütörtök

XXI. Kevi Juhászfesztivál

Idén immáron 11.alkalommal rendezték meg Kevi Juhászfesztivált május 18 és 19 között, amely napjainkra a térség kiemelkedő hagyományőrző és turisztikai rendezvényévé nőtte ki magát, és országosan is ismertté vált. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat képviseletében dr. Barancsi Ágnes Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi felelős vett részt ezen az eseményen, és standjánál adott szakmai tájékoztatást az aktuális Vidékfejlesztési Program pályázati forrásainak lehetőségeiről az arról érdeklődőknek. A város közigazgatási területének jelentős része a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának kezelése alá tartozik a Hortobágy-Berettyó folyó vadregényes tájai, valamint az Ecsegpusztai túzok és ugartyúk élőhelye védelmében, és ehhez kapcsolódóan a helyi programok fejlesztésében kérték a megyei szakértő segítségét. Az MNVH standja sok látogatót vonzott köszönhetően a rendezvényen elfoglalt központi helyének és kínálatának.

A fesztiválra látogatókat a juhászattal kapcsolatos szakmai programok, gasztronómiai, illetve népi kézműves termékek és hagyományos kistermelői élelmiszerek bemutatói várták. Az idén megtekinthető volt a Földművelésügyi Minisztérium hungaricum sátra, a Hortobágyi Nemzeti Park termékei, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Agrárkamara termelői is kivonultak tovább színesítve az eseményt. A kiállítók közül mintegy 79 termelő, kistermelő értékesítette portékáját, és számos kulturális esemény, népi játszóház, betyártanoda, gólyalábasok mókázása és vidámpark szórakoztatta az érdeklődőket. Két színpadon zajlottak a programok, ahol helyi hagyományőrző népdalosok és zenészek léptek fel köztük túrkevei előadók is. A népzenei programok mellett mulatós, rockzene, de még a rap is volt a repertoárban így aztán mindenki megtalálta az ízlésének megfelelőt, az esti órákban pedig olyan sztárfellépők szórakoztatták a közönséget, mint a KOWALSKY Meg a VEGA.

A rendezvény egyik kiemelt része volt a nagy népszerűségnek örvendő főzőverseny, ahol a kevi és kunsági birkapörkölt illetve más népi ételek főzésében is össze tudták mérni a tudásukat a versenyzők. A zsűrit évek óta nagy megelégedésre Csányi Sándor és Rácz Túrkevei Lajos mesterszakácsok vezetik, ahogyan azt most is ették. A közönség nagy örömére az elkészült ételeket nem csak a zsűrinek volt lehetősége megkóstolni, így senki sem maradt éhen.

Igazán kedvelt látványosság volt még az egész napos juhnyíró bemutató, a nagynyárson történő birkasütés és a juhászkunyhónál rendezett népzenei bemutató, citerás, tekerőlantos és tárogatós bevonásával. A vásárban sétálók betyárokkal és kelevézekkel is találkozhattak.

A  rendezvény idén is egyértelműen bizonyította a látogatottsága révén, hogy a hagyomány tovább vihető és megőrizhető a modern világunk körülményei között is.

Share Button

Olvasson tovább

Nemzetközi projektekkel a turizmus és gazdaságfejlesztésért Hajdú-Bihar Megyében

Hajdú-Bihar Megye gasztronómiai, természeti és közösségi értékeinek erőteljesebb és hatékonyabb kiaknázását célozza a megyei önkormányzat …