2019 november 12 - kedd

XXVI. Szentlőrinci Gazdanapok

2019. augusztus 2-4. között került megrendezésre az ország egyik meghatározó szakvására, a XXVI. Szentlőrinci Gazdanapok, melynek mottója „A szántóföldtől az asztalig” volt, a hazai előállítású élelmiszertermékeket állítva a középpontba.

A Baranya Vadász Együttes rövid műsorát követően Pohl Marietta a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezetője, mint az esemény házigazdája nyitotta meg az ünnepi köszöntők sorát, melyben kiemelte, hogy a Szentlőrinci Gazdanapok a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány legnagyobb projektje. Ahogy évről-évre mindig, így az idén is igyekeztek olyan programot összeállítani, mely mind a szakma, mind a látogatók számára vonzó, és versenyképessé teszik mind a hazai, mind a nemzetközi „agrárkiállítási” piacon. A szervezés során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a rendezvény 3 napja tükrözze a hagyományok tiszteletét, az innovatívitást és a szakmaiságot.

Dr. Győrvári Márk, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány kuratórium elnöke a megjelentek köszöntését elmondta, hogy 1994-ben egy egyszerű termék bemutatónak indult a Szentlőrinci Gazdanapok, mely mára a Dél-Dunántúl legnagyobb agráreseményévé nőtte ki magát, és az ország harmadik legrangosabb agráreseményeként tart számon a szakma. A szervezők célja, hogy a rendezvény továbbra is reprezentálja a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, benne az utóbbi években országosan is egyre nagyobb teret kapó hazai termékeket, valamint a résztvevők a szakma mellett a könnyed kikapcsolódás lehetőségét is megtalálják.
Kiemelkedően fontos a mezőgazdaság fejlesztése, az azon munkálkodók erőfeszítései a nemzet jövőjét erősítik – mondta Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára. Magyarország az agrárgazdasági termeléshez kedvező lehetőségekkel rendelkezik, ami jelentős növekedési potenciált jelent. Ennek kihasználása, mondta, közös feladat és kötelezettség. Ezért is fontos kormányzati cél a mezőgazdaság támogatása, az ágazat területén működő mikro-, kis- és közepes vállalkozások versenyképességének javítása.

A kormányzati törekvések között sorolta fel a fiatalok helyben, vidéken maradásának, aktivitásának támogatását, miután az új nemzedék elköteleződése elengedhetetlen a helyi mezőgazdasági tevékenység fejlesztéséhez. A helyi gazdaság, a vidék jövője – mondta. Vitályos Eszter hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaságban rejlő jövőbeni lehetőségek minél szélesebb körű kiaknázását segíti a szentlőrinci vásár is, amelyen egyebek mellett Magyarország digitális agrárstratégiájának, a precíziós gazdálkodásnak vizsgálatára vagy agrárfinanszírozási kérdések megvitatására nyílik lehetőség.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Gazdaszervezetek Szövetségének elnöke azt hangsúlyozta, hogy a mezőgazdaság fejlődése kulcsfontosságú, az a Kárpát-medence kiemelt közös ügye. Mint mondta, egy ország, egy nemzet függetlenségét ugyanis nemcsak katonák és fegyverek szolgálhatják, hanem a mezőgazdaságban részt vevő gazdák is. Kiemelte: éppen ezért fontos, hogy a jelenlegi magyar kormánynak olyan vezetői vannak, akik “ismét nemzetben gondolkodnak”, és anyagi, erkölcsi segítséget nyújtanak a Kárpát-medence gazdálkodóinak.
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) elnöke kiemelte, hogy a mezőgazdaságban új kihívásoknak kell megfelelnie minden Kárpát-medencei gazdának. A következő három évtizedben a fogyasztás 15 százalékos emelkedésével együtt a termőterületek mérete csökkenhet, miközben a keleti piacok további jelentős előretörésére lehet számítani – sorolta. Emiatt kisebb területen, professzionális gazdálkodással, változó időjárási körülmények között kell magas minőségű mezőgazdasági termékeket előállítani. Az eddigi tapasztalatok a magyar gazdatársadalom felkészültségét mutatják, a kormányzat pedig mindent megtesz a további sikeres felkészüléshez – jegyezte meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy a sikeres helytálláshoz arra is szükség van, hogy Brüsszel a gazdák versenyképességét javító intézkedéseket hozzon.
Ezt követően került sor a szakmai napra, számos olyan területet érintve, mely a mindennapi gazdálkodásban egyre jobban fókuszba kerül. A központi téma a precíziós gazdálkodás és Magyarország Digitális Agrár Stratégiája volt.

Ismét megrendezésre került az Agrárfórum, melyet Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke tartott. Az EU csatlakozás óta cél volt a versenyképesség megőrzése, források megteremtése. Sokkal hátrányosabb helyzetben vagyunk, mint a nyugati országok. Fel kellett készíteni a gazdákat az Uniós források felhasználására, mely sikerült. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és azonban belül a falugazdászhálózat megerősítése kiemelt fontosságú volt. A következő Uniós ciklus jelenlegi a tervezési időszakban van, mely kihatással lesz a Közös Agrárpolitikára (KAP) is. A lényegi kérdésekről így még nem születtek döntések.

Nagyon erős verseny várható a következő időszakban. A Föld népessége vélhetően 2 milliárddal nő, 15%-al nő az igény az élelmiszerre. Növekszik így az igény az állati eredetű termékekre és a fehérjékre is.

Ki kell alakítani Magyarországon a korszerű vízgazdálkodási rendszert, fontos a vizek megtartása, a termőföld öntözése. Nemzeti Földügyi Központ jött létre.
Az osztatlan közös föld meghaladja a 2 millió hektárt, és 4 millió földtulajdonos van. Ezt meg kell oldani. Fontos az öröklés kérdésének a kezelése. Nő a fiatal gazdák száma, egyre többen gazdálkodnak. Ki kell alakítani a gazdaság átadás rendszerét.

A rendezvény fő támogatója, a Takarék Csoport – Takarék Agrár Igazgatósága – Dr. Mezei Dávid uniós agrártámogatási igazgató moderálásával – agrárfinanszírozási kerekasztalt tartott, melyen Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány részéről Leskó Tamás stratégiai és fejlesztési igazgató, a Baranya Megyei Kormányhivatal – Agrár- és vidékfejlesztést támogató Főosztály részéről Tarnai Lívia főosztályvezető, az Agrárminisztérium, Agrárközgazdasági Főosztály – Pénzügyi és Hitelezési Osztály részéről Németh Gyula osztályvezető, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága részéről Hoffmann Ádám alelnök – gazdálkodó, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége (EMGESZ) részéről Tiboldi László alelnök vett részt.

A napot a vidékfejlesztés LEADER területének aktualitásaival kapcsolatos műhelybeszélgetés zárta.

A szántóföldi bemutatóra pénteken délután és szombaton délelőtt került sor. Az esemény kiemelt szerepe, hogy gyarapítsák a gazdák mezőgazdasági tudását, valamint, hogy bemutassák számukra a legfrissebb technológiai újításokat. A programra öt országból, többek között Horvátországból, a Székelyföldről, de még Németországból is érkeztek kiállítók, akik megosztják tapasztalataikat egymással és az érdeklődőkkel egyaránt.Ebben az esztendőben újra megrendezték az Agro Naplóval közösen a Gazdanapok ÁSZAI versenyt, ahova a DASzK dél-dunántúli régió mezőgazdasági középfokú intézményeiben tanuló diákokat hívták meg.

Országos Vadászkamara Baranya Megyei Szervezete és a NAK Baranya Megyei Igazgatósága közös szervezésében vaddisznó pörkölt főzést, ingyenes ételkóstoltatást tartott a szombati napon, melynek célja a magyarországi vadhús fogyasztás népszerűsítése volt. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Vadászkamara mellett együttműködik a Magyar Dinnyetermelők Egyesületével is, melynek eredményeként közös dinnyepromóciókat szerveznek, így a Szentlőrinci Gazdanapokon is megkóstolhatták az érdeklődők az ormánsági dinnyét.

A vasárnapi napon rendezték meg a Szentlőrinci Vágtát, melynek győztesei részt vesznek Budapesten a Nemzeti Vágtán.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatot Nedevics Tamás Somogy megyei és Vanyúr Arnold, Baranya Megyei területi felelős képviselték a rendezvényen.

Képek forrása: http://bmvk-gazdanapok.hu/ 

Share Button

Olvasson tovább

Székesfehérvári Királyi Napok – Népművészeti Fesztivál

Gazdag program várta augusztus 20-án a fehérvári belvárosban a vendégeket. A Népművészeti fesztiválon öt néptáncos …