2020 július 11 - szombat

Dunaalmás település járványügyi intézkedései

A koronavírus-járvány idején – az állami szabályozásokon és ajánlásokon felül – sok helyi intézkedésre is szükség volt Dunaalmáson, hiszen komoly veszélynek van kitéve a település a hatalmas átmenő forgalom miatt.

A település ezen kívül turisztikai célpont is, ezért Neszmély településsel közösen, a polgármester döntése értelmében a Duna-parti szakaszokat lezárták. Az intézkedéseken felül a helyi összetartó közösség szervezetten és fegyelmezetten igyekezett megoldani a problémákat. A helyi asszonyok szájmaszkokat varrtak, hogy ellássák először a hivatali és szociális szférában dolgozókat, majd a falu lakosságát. Az időseknek bevásárlást intéztek és ételt hordtak ki rendszeresen.

A rendszeres tájékoztatást is igyekeztek megtartani, amelyben felhívják a figyelmet a fokozott odafigyelésre, a rendszeres kézmosásra és a szájmaszk viselésére. Ezen kívül kézfertőtlenítőket helyeztek ki a sűrűbben látogatott helyeken, valamint egyszer használatos és házilag varrt szájmaszkokat osztottak ki.

Jelen pillanatban, ha szép lassan is, de kezd minden visszaállni a régi kerékvágásba, a közkedvelt területeket újra megnyitották, a vendéglátóhelyek újra üzemelnek.

Forrás: Mocsi Ádám, Komárom-Esztergom megyei területi felelős

Share Button

Olvasson tovább

Fitt Lekvár: nem csak jó, de finom is

Kungli Ferenc vállalkozása árutermelő ültetvénynek indult, a működést azonban a kiszámíthatatlanul alakuló felvásárlási árak, valamint …