2020 november 23 - hétfő

Összecsapnak Pest megye legjobb lovasai

2020. október 23-25-e között immár harmadik alkalommal biztosít otthont a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület üzemeltetésében lévő Nemzeti Lovas Kultúra Központ a háromnapos Pest Megyei Lovas Kupa Döntőnek. A Pest Megye összes lovardájának részvételével zajló eseményt a magyar lótenyésztés és lófajták bemutatására, annak emlékére szentelték, emellett fő célja a nemzeti hagyományok ápolása, kapcsolatteremtés valamit „hídépítés” a lóval foglalkozó egyesületek között. A rendezvény fénypontja a vasárnapi döntő futam, majd pedig az azt követő díjátadás lesz, mely szintén a történelmünk jegyében a Magyar Történelmi Színház közreműködésével kerül megrendezésre. 

Tervezett programok:

2020. október 16. péntek

6.00 – kapunyitás
8.00 – első versenynap megkezdése: ezen a napon közel 400 lovas méri össze tudását, küzdve a vasárnapi napon megtartandó döntőbe való bejutásért. Egész nap, reggel 8 órától este 18 óráig 9 versenyszámban indulnak a versenyzők, a profi és amatőr lovasok egyaránt, ami versenyszámonként minimum 35 indulót jelent. Közben a lovasok jóvoltából bemutatásra kerülnek a magyar tenyésztésű lófajták, az elért eredményeik és a jövőbeni lehetőségeik egyaránt.
12.00-13.00 – ebéd
18.00 – kapuzárás

2020. október 17. Szombat

6.00 – kapunyitás
8.00 – második versenynap megkezdése: ezen a napon közel 500 lovas méri össze tudását, küzdve a vasárnapi napon megtartandó döntőbe való bejutásért, egyéniben és már az Egyesületek összefogásában megalakult csapatok részére kiírt versenyszámokban. Egész nap, reggel 8 órától este 18 óráig 8 versenyszámban indulnak a versenyzők, a profi és amatőr lovasok egyéniben és csapatban egyaránt, ami versenyszámonként minimum 40 indulót jelent. Közben a lovasok és a résztvevő Egyesületek jóvoltából ismét bemutatásra kerülnek a magyar tenyésztésű lófajták, az elért eredményeik és a jövőbeni lehetőségeik egyaránt.
12.00-13.00 – ebéd
18.00 – kapuzárás

2020. október 18. vasárnap / Döntő napja

6.00 – kapunyitás
8.00 – harmadik versenynap megkezdése: ezen a napon előre láthatóan közel 400 lovas méri össze tudását azok, akik teljesítették az előző két nap követelményeit egyéniben és már az Egyesületek összefogásában megalakult csapatok részére kiírt versenyszámokban. Egész nap, reggel 8 órától este 18 óráig 8 versenyszámban indulnak a versenyzők, a profi és amatőr lovasok egyéniben és csapatban egyaránt, ami versenyszámonként minimum 35 indulót jelent. Ezen a napon már az ígéretesnek tűnő hazai tenyésztésű lófajták kerülnek bemutatásra a lovasaik és az Egyesületek jóvoltából az elért eredményeik és a jövőbeni lehetőségeik kiemelésével, hiszen a három napos versenynek egyik fő célja, hogy a hazai lótenyésztést tudjuk még jobban ösztönözni és támogatni.
11.00 – döntő versenyszámok kezdete egyéniben és csapatban egyaránt
12.00-13.00 – ebéd
18.00 – kapuzárás

Időpont: 2020. október 23-25.
Helyszín: Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület, 2030 Érd, Simonpuszta
Belépőjegy: ingyenes

Forrás: MNVH ÁT

Share Button

Olvasson tovább

Hatékonyabban tisztul a szennyvíz Kaposváron

Nemrégiben átadták a mintegy 6,7 milliárd forintból épült új kaposvári szennyvíztisztítót. A beruházás 18 település, …