2020 november 23 - hétfő

A járványhelyzetben is helytáll az élelmiszeripar

Az élelmiszeripar szereplői a járványhelyzet idején is biztosítják az ország élelmiszer-ellátását, amiért köszönettel tartozunk nekik – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken a SPAR bicskei Regnum Húsüzem és Oktatóközpontban.

Az államtitkár hozzátette: a magyar agrárium tavasszal már bizonyította, hogy a legnehezebb körülmények között is helytáll, a gazdák erőfeszítései a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart stratégiai ágazattá emelték. Emlékeztetett arra, hogy a koronavírus gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében az Agrárminisztérium 25 milliárd forintos támogatási programot indított a mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplői számára, ebből hét milliárd forint válságkezelő támogatás érkezett az élelmiszer-feldolgozó vállalkozásokhoz. Erdős Norbert kiemelte, évek óta nő a minőségi élelmiszerek iránti kereslet, ami a fogyasztók választásának szempontjából is nagy hangsúlyt kap. A Magyar Élelmiszerkönyv hústermékekre vonatkozó előírásának hatására is az abban szabályozott, Magyarországon hagyományosan előállított és ismert húskészítmények minősége javult, a vásárlók választását pedig a termékeken feltüntetett még szélesebb körű jelölés segíti.

Az államtitkár a bicskei Regnum húsüzemben találkozott a cég élelmiszeripari cégvezetőjével és ügyvezető igazgatójával. Az eseményen elhangzott, az ország egyik legmodernebb technológiával működő üzeme folyamatosan bővíti kapacitását, ahol 2019-ben már 13 millió kilogramm bontott sertéshúst és 1 millió kilogramm bontott marhahúst dolgoztak fel.

Forrás: AM Sajtóiroda

Share Button

Olvasson tovább

Hatékonyabban tisztul a szennyvíz Kaposváron

Nemrégiben átadták a mintegy 6,7 milliárd forintból épült új kaposvári szennyvíztisztítót. A beruházás 18 település, …