2020 november 23 - hétfő

Gidatitok: kézműves kecsketej-szappan egy kis abaúji faluból

Szentistvánbaksa egy festői szépségű kis falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mely Abaúj vármegye egyik legősibb községe volt. Az önkormányzat által a közmunkaprogram keretében működtetett szappanházban az országban elsőként készítenek kecsketejből egyedi kivitelezésű szappanokat. Emellett kialakították a Kecskelakot, ahol a látogatók többek között bepillantást nyerhetnek egy hagyományőrző „Nagymama portára” is. 

Az uniós forgalmazási engedéllyel is rendelkező, hat főt foglalkoztató szappanház termékei széles körben ismertek és kedveltek, az épület sikeres bővítése után egy webáruház működtetése is elindult. A termékeket elismerte a Miskolci Kulturális Egyesület, valamint miniszteri oklevelet is kaptak a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréséül.

De honnan indult a kezdeményezés és mitől egyedülálló, ami Szentistvánbaksán megvalósult?

Vízi Károlyné Mónika és férje 2015-ben döntöttek úgy, hogy a városi életet hátrahagyva ebbe a kis abaúji faluba költöznek, ahol elmondásuk szerint minden adott ahhoz, hogy az ember boldogan élje az életét. Kecsketartással kezdtek el foglalkozni, feldolgozva a kecsketejet, majd egy családi recept alapján szappankészítésbe fogtak. Egy véletlen folytán megfordult náluk Bajusz Gergely – a megye legismertebb luxushotel és parkjának egyik cégvezetője –, aki meglátta bennük a varázst és a lehetőséget, majd jelentős segítséget is nyújtott részükre. Ekkor indult el a Gidatitok (Kecsketejből készült szappan egyedi kivitelben) és a Kecskelak, melyek mára Szentistvánbaksa védjegyeivé váltak.

Mivel szerették volna a falujukat bevonni és segíteni ezzel a lehetőséggel, az Önkormányzat közreműködésével közmunkaprogram keretében indult el a gyártás. A Belügyminisztérium, mint befektető is a program mellé állt. A szappankészítés nem a cél, hanem “csak” a termék, hiszen a Gidatitok sokkal több ennél. Egy olyan kezdeményezés, ami a környezetvédelmi és foglalkoztatási program keretében teszi sikeressé a települést. A faluban keletkező zöldhulladékot adják a kecskéknek, akik „feldolgozzák” és tejet biztosítanak alapanyagként a szappanhoz. 

A közfoglalkoztatottak meglátták a munka mögött rejlő elképzelést és alázattal, szenvedéllyel teszik a dolgukat. A Gidatitok legnagyobb sikere, hogy a benne dolgozó emberek elhitték, hogy értékesek és hogy értéket tudnak előállítani, szülőfalujuknak tudnak ezáltal segíteni. Ezt a szívvel-lélekkel érzést pedig minden látogató érezheti, aki megfordul a szappanházban. 

A szappan európai uniós forgalmazási engedéllyel és ISO minősítéssel rendelkezik. A legjobb alapanyagokat használják fel a tejtől egészen a gyógynövényekig. Megnyerték a Belügyminisztérium 10 millió forinttal járó kivételes közmunkaprogram díját, amiből fejleszteni, bővíteni tudták a Gidatitok családot. Mára a sima 7 színben megjelenő szappanok mellett gyártanak például diófaleveleset és csalánleveleset, amihez a gyógynövényeket a bükki füvesembertől, Gyuri bácsitól, vagy pl. a mézet szintén a megyéből, Mézes Gergőtől Vizsolyból kapják.

A Gidatitok mellett fejlődött a Kecskelak is. Családok, iskolások, óvodások járnak megnézni a „Nagymama portáját”. Az évek során a kecskékhez csatlakozott két póni (Maci és Gina), egy szamár (Frufru), egy minizebu (Zelinka), három nyuszi (Matildka, Nusika és Nyuszi Gyuszi), valamint két galamb. Japán tyúkok megszámlálhatatlan sokasága is látható, akik az eperfán találják meg az éjszakai nyugvó helyet, a turisták nagy örömére. Kecskelakon be lehet látogatni a Nagymama nyári konyhájába és már tervben van egy istállómúzeum, valamint egy kis boros pinceház is, aminek a teraszáról nem „csak” a csodálatos szentistvánbaksai naplementét, hanem az állatfarm mindennapi életét is látni lehet majd.

A falu programja: a „kecskefejéstől a szappanfestésig”. Iskolák, óvodák, munkahelyi csoportok, baráti társaságok, családok vesznek rajta részt megismerve a falusi életet. 

Az elmúlt években létrejött a faluban egy hagyományőrző alapítvány, ami megismerteti a gyerekekkel és a felnőttekkel a hagyományos ételeket – lehet szőni, fonni, ünnepekre készülődni. Épül egy jurta tanya is, ahol jövőre már négy jurtában táborozhatnak a gyerekek és van egy autentikus felújított parasztház is Cimbora Tanya néven. Ezeknek is köszönhető, hogy Szentistvánbaksa felkerült a Kreatív Abaúj programba, ahol 17 másik településsel hirdetik Abaúj értékeit a turistáknak.

Az országot is próbálják maguk módján segíteni, hiszen adományként gyártanak szappanokat óvodáknak, iskoláknak, idősotthonoknak, börtönöknek.

Forrás: Tóth Ágnes, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi felelős

Share Button

Olvasson tovább

Hatékonyabban tisztul a szennyvíz Kaposváron

Nemrégiben átadták a mintegy 6,7 milliárd forintból épült új kaposvári szennyvíztisztítót. A beruházás 18 település, …