2019 szeptember 20 - péntek

Minél többet szeretnének dolgozni az államtitkárságon

Az agrár-vidékfejlesztési pályázatok felét már kiírták, év végéig pedig a többi is megjelenik, ősszel megszülethetnek az első támogatói döntések is.

Dr. Viski József, a programokért felelős helyettes államtitkár hétfőn azt kérte a gazdáktól Kecskeméten, hogy pályázzanak a forrásokra, dolgoztassák meg őket. Minderről a Hírös Hét keretében immár tizenhetedik alkalommal megrendezett mezőgazdasági és vidékfejlesztési fórumon esett szó a városházán.

Viski József elmondta, már az összes, állattenyésztéssel, kertészettel, élelmiszeriparral kapcsolatos, kisgazdálkodókat érintő beruházási forrás nyitott, ezek a hazai mezőgazdaságban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások részére biztosítanak lehetőséget versenyképességük növelésére. Hozzátette, fontos, hogy az összes pályázatot mihamarabb megnyissák, mert nem tudni, miként alakul a közös uniós agrárpolitika jövője.

Elismerte, hogy valószínűleg nem mindig tűnhetnek racionálisnak, „gazdabarátnak” a döntéseik, de az uniós és hazai előírásoknak is meg kell felelniük. Viski József ugyanakkor hangsúlyozta, az államtitkárság Kecskemétre költöztetésekor az volt a cél, hogy a vidéket érintő döntéseket vidéken hozzák meg, és ma már munkatársaik nagy része a megyéből kerül ki.

Dr. Lóczi Boglárka, Orgovány polgármestere, a fórum levezető elnöke kiemelte, hogy idén a térség 16 településéről 190 kiállító vesz részt a főtéri kertészeti és élelmiszeripari kiállításon, 15 kézműves munkájába kaphatnak betekintést az érdeklődők. Hangsúlyozta, a kecskeméti térség az ország agrárgazdasági központja, 1800 családi gazdaságával és a 37 ezer regisztrált agrárkamarai taggal. A „mezőgazdasági GDP” egyötödét a megyei gazdaságok adják. Gaál József alpolgármester köszöntőjében kiemelte: amellett, hogy Kecskemét járműipari-centrum, nem túlzott célkitűzés, hogy a hírös város újra „Kert-Magyarország fővárosa legyen”.

Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár szerint sokat javult a területalapú támogatási rendszer tavaly, a hatóságok folyamatosan javítják a hibákat, teszik egyre rugalmasabbá, „élhetőbbé” a rendszert. A legfontosabb módosítások között említette a zöldítés megjelenését. Ennek keretében a források harminc százaléka egy új környezetvédelmi, természetvédelmi szempontrendszer és ökológiai célrendszer alapján vehető igénybe.

Forrás: Baon.hu

Share Button

Olvasson tovább

Székesfehérvári Királyi Napok – Népművészeti Fesztivál

Gazdag program várta augusztus 20-án a fehérvári belvárosban a vendégeket. A Népművészeti fesztiválon öt néptáncos …