2017 december 14 - csütörtök

„A tanya, amit az Isten jó kedvében teremtett”

2017. február 10-én a Szarvasi Járási Hivatal Tanácsterme adott otthont a Szarvasi, Orosházi és Gyomaendrődi járásban található tanya- és falugondnoki szolgálatokat működtetők részére meghirdetett szakmai fórumnak.

Gaál Roland a Szarvasi Járási Hivatal vezetője köszöntő beszédében rávilágított arra a tényre, hogy 1960-ban mintegy 6600 db tanyát regisztráltak a Szarvasi Járásban, még a 2016-os orto fotóval készült felmérés szerint csak 1491 db-ot. A tanyák 10%-a jelenleg romos állapotú, 20% lakatlan, 2%-án folyik mezőgazdasági termelés.

Lázár Zsolt az Ótemplomi Szeretetszolgálat igazgató lelkésze és Szarvas város képviselő testületének tagja személyes küldetéséről és a 2007-ben indított tanyagondnoki szolgálatukról adott számot.

Kiss Gabriella az Ótemplomi Szeretetszolgálat nappali ellátás vezetője bemutatta a tanya és falugondnoki szolgálat feladatait, szerepét.

Gyebnár Péter, a Fenntartható Térségért Alapítvány elnöke előadásában prezentálta az „Öngondoskodás a tanyán” című pályázat ismérveit. Kondoros település szeretne bekapcsolódni a védjegy rendszerbe, mely nagyban segítené a termelők közös értékesítését, egységes piacra jutását és egyfajta szemléletváltást adna a marketing területén is.

Tóth Tamásné, az Emberöltő Alapítvány kuratóriumi elnöke bemutatta „Az Emberöltő Alapítvány komplex életviteli és általános oktatása a tanyasi lakosok körében” című projektet. 3 járást, 4 települést és 5 helyszínt érint a fejlesztésük. Előadásában hangsúlyt helyezett a felnőttképzés szükségességére.

Ulhjár Zita, az Aquarius67 Alapítvány kuratórium elnöke felvázolta az orosházi, szarvasi és gyomaendrődi járások egyes településeinek komplex vízvizsgálatára irányuló célkitűzéseket. A fejlesztést a kültéri utak mentén fekvő és szórványban lévő tanyák infrastruktúrális különbsége indokolja. A tervezett felmérés, adatgyűjtés hiánypótló szerepe tölt be Békés megyében és a vizsgált településeken, hisz napjainkban nem készült tanyasi ivóvíz térkép. A vizsgálatok 3 tanyás járás 5 településén található ivóvíz kutak elemzését teszik lehetővé.

Csüllög István az Ökolabor Kft. ügyvezetője ismertette a tanyasi kutak vízvizsgálatának módját, jelentőségét, a szükséges mérések tartalmát. Uhljár Zita az Aquarius67 Alapítvány Kuratóriumi elnöke „Esélyek és lehetőségek a Szarvasi járás tanyán élő emberei számára” című előadással zárta a rendezvényt.

Share Button

Olvasson tovább

Világörökséggé nyilvánítás 30. évfordulója – Hollókő

Az örökség nemcsak a kövekben, nemcsak az épületekben, hanem a szellemiségben is rejlik – hangsúlyozta …