2017 november 20 - hétfő

Tag archív

A fenyőfői Naprózsa Vendégház

Horváth Attila és felesége, Beáta a Bakonyban nőttek fel, de munkahelyük miatt Győrbe költöztek. Régi vágyuk vált valóra, amikor 2015 tavaszán vendégházat nyithattak Fenyőfőn, az Öreg-Bakony 270 m-es magasságban fekvő zsáktelepülésén. Fenyőfő a nyugalom szigete, a sajátos mikroklíma miatt a levegő tiszta, itt minden a természetről szól. Az ősfenyves érintetlensége …

Bővebben

Közösség – értékmegőrzés – NŐK

A Bikácsi Közéleti Nőegylet nevéhez híven a település életének szerves részét képezi immár hetedik éve. Konczné Kasos Erikával beszélgettem a Nőegylet múltjáról és jövőjéről, aki maga iskolaigazgató volt, és pedagógus – népművelőként mindig is fontos szerepet töltött be életében a közösségépítés, összefogás és rendezvényszervezés. 2010 nagyon fontos év volt a …

Bővebben

Péri dédi nádikója

„Dombok alatt, falu végin Lakik az én péri dédim. Nádas háza, nagy kapuja Mindenki előtt tárva-nyitva.” A Győr-Moson-Sopron megyei Pér település a 81-es főút mellett fekszik, közel Győrhöz és az M1-es autópályához. Könnyen elérhető közúton, valamint nemzetközi repülőtere miatt akár repülőgéppel is. A település dinamikusan fejlődik, múltját ugyanolyan nagy gonddal …

Bővebben

Látogatás az Aranyponty Zrt-nél

Az Aranyponty Halászati ZRt. Magyarország egyik legnagyobb magántulajdonban lévő halászati vállalkozása. A teljes vertikumú, innovatív halgazdálkodást folytató társaság központi telephelye a Fejér megye déli részén található Rétimajor. Az ország területén további négy telephelyen, összesen mintegy 1200 hektáron folytat tógazdálkodási tevékenységet. Az 1994-ben létrehozott, 2001-ben részvénytársasággá alakult, 100%-ban belföldi magántulajdonban levő …

Bővebben

“Vár a megye” – Tolna megyei értékek napja

A Tolna megyei értékek napja, a megye „vándor” rendezvénye idén Györkönyben, a Pincafaluban került megrendezésre. A helyszínválasztás nem véletlen: az egyedülálló pincefalu az elsők között kapta meg azt a Tolnaikum kinevezést, mely a Hungarikum mintájára a megyei értékek kiemelt csoportját jelöli. A rendezvény a „Vár a megye” elnevezést viseli, és …

Bővebben

Textilmanufaktúra – Gömörszőlős

Gömörszőlős egy aprócska falu a határon inneni Gömörben. Csekély lélekszáma ellenére szép természeti környezete, gazdag népi építészeti és kulturális öröksége révén ismert turisztikai célpont. Hagyományos lakóházai, gazdasági épületei mellett különösen vonzóak néprajzi gyűjteményei, képzőművészeti galériája, valamint ökoturisztikai programjai és kulturális rendezvényei. Gömörszőlős legnagyobb értéke mégis emberléptéke, csöndes nyugalma. Gömörszőlősi Textil …

Bővebben

Kertportál Major

A fenntartható mezőgazdaság és a társadalom jövője a megfelelő mezőgazdaságnál és az ökotudatos gondolkodásnál kezdődik!” – vallja az a két fiatal, aki budapesti életét hátrahagyva vidékre költözött, és permakultúrás tanyagazdaságot működtet. Kezdetek Történetük kezdete két szálon indult. Az ország két eltérő szegletén – Budapesten és Vásárosnaményban – két lelkes gazdaszellemű …

Bővebben

HarminczHázas PálinkaVáros

“A Pálinkaváros, több mint múzeum: egy kitalált város, ami ad egy életérzést, egy játék a lelkekkel, egy itt maradt városrész a 30-as évekből” Lakitelek-Tőserdő szélén épült fel a Harminczházas PálinkaVáros, amely az 1930-as évekbe repíti vissza a látogatókat. A korhű dokumentumok, az eredeti tárgyakkal berendezett műhelyek és boltok közt sétálva …

Bővebben

Népművészet a vidékfejlesztésben

Nyikus Anna elnök asszony vezetésével, 1989 óta működik a Komárom-Esztergom megyei Népművészeti Egyesület. Ahogy a neve is jelzi, működési területe szűkebb pátriánk és népművészettel foglalkozó tagsága is innen kerül ki, akik több mint 10 szakágban, közel 60 fő tevékenykedő tagot számlál. Tagjaink népművészek és népi iparművész címmel, pályázati díjjal, kitüntetéssel …

Bővebben

A Hegypásztor Kör értékmentő- és értékteremtő munkája

A Hegypásztor Kört 1985-ben helyi fiatalok alakították a Vas megyei Oszkó községben. A civil szervezet már alapításakor megelőzte korát, hiszen a nyolcvanas években még egyáltalán nem volt mindennapi dolog egyesületet létrehozni. Így a térség első társadalmi szervezeteként jegyezték be, mely innovativitását a mai napig megőrizte. Az alapítók célja az volt, …

Bővebben